2014. május 6., kedd

Az első verseny

Igen, eljött a nagy nap is. A várva várt nap.

Finomvegyes érzelmekkel gyarapodtam, ami a versenyt illeti. Jó buli volt összességében, de kemény leckét kaptam, amire úgy néz ki szükségem is volt.

Sajnos a felkészülés nem ment tervszerűen, nem tudtam úgy készülni, ahogy szerettem volna. Többször voltam beteg, ami hátráltatott és sajnos a lustaság is felütötte fejét, így elég siralmas állapotban álltam a starthoz. Egészségileg nem volt semmi bajom, jól éreztem magam, de a futás szempontjából tavaly sokkal jobb formában voltam. Ezért egyetlen egy célt tűztem ki magamnak, mégpedig azt, hogy a 7-es alatti tempóm legyen összességében. Nos, ezt el is értem. Így elégedett vagyok. (Sajnos szombaton valakinek volt gondja arra, hogy elvegye a kedvem az egésztől és megint a földbe döngöljön. Ez eléggé fájt, de nem hagytam, hogy letörjön. Félretettem a dolgot. Egy éve készülök erre a versenyre, ezt a napot nem fogja elrontani senki!)
Reggel álmosan ébredtem. Nagyon izgultam, de a futóruha megint megnyugtatott. Elég érdekes ez: ahogy felveszem a futócuccom, megjön az önbizalmam és megnyugszom :) Sütöttem két tükörtojást magamnak, de csak az egyiket tudtam megenni. Összepakoltam és elindultam.
Úgy gondoltam, hogy az 1,5 km gyaloglás jó bemelegítés lesz és meg is tudom nézni a pálya jelzéseket egy szakaszon, ahol én is szoktam edzeni. Alig léptem 500 métert és elkezdett cseperegni az eső. Mondjuk számítottam esőre, de a meteo jelentés úgy írta, hogy 11 - 12 között lesz eső és majd délután. Mire leértem a helyszínre, már becsületesen csepergett és 9-kor már esett.
Sajnos a szervezés nagyon gyenge volt. Én értem, hogy nem egyszerű egy ilyen kaliberű rendezvényt zökkenőmentesen megszervezni, de ami itt volt, az sajnos nem érte el a kötelező színvonalat.
Arról volt szó, hogy a M és a FM-esek 9-kor rajtolnak, mi meg 9:15-kor és 8:55-kor technikai eligazítás. Ehhez képest mindenki egyszerre startolt, kb. 9:30-kor. Úgy volt, hogy a krosszosok, vagyis mi, 5 km-t futunk, ami 3 kör a kiírt útvonalon. A technikai eligazításon tudtuk meg, hogy nem 3 hanem 5 kör lesz. Hát jó, akkor 5 kört futunk. Utólag megnézve a listát, volt jó pár  DNF (did not finish, vagyis nem ért célba) és jó páran ezek közül 3 kört futottak. Gondolom nem hallották, hogy 5 kört kell futni. Megjegyzem a weboldalon még mindig 3 kört ír. Endomondoval mértem a távot verseny alatt és 6,76 km lett a vége. Hallottam, ahogy az Endo mondja a kilométereket és már arra is gondoltam, hogy nem figyeltem oda és pluszba futottam egy kört, de itthon felnagyítva az útvonalat 5 kört számoltam. Mondjuk nem volt gond, hogy többet kellett futni, de az már igen, hogy ennyire nem tájékoztatják a versenyzőket.

Szóval közös bemelegítés itt sem volt. Én számítottam erre, ezért jól bemelegítettem, futottam is 1,5 kört. Már indulás előtt elkezdett rendesen esni az eső és végig zuhogó esőben futottunk. A cipőmből ki-be folyt a víz, nem lehetett kerülgetni a pocsolyákat. A sapkám széléről csepegett a víz. Az útvonalon van egy ortodox templom. Az utolsó körnél már jöttek ki az emberek a templomból és hüledezve mondták egymásnak, hogy mi levetkőzve futunk az esőben :) Azért most nagyon örültem annak, hogy hozzászoktattam magam az esőhöz és nem vagyok papírcica. A 100%-os páratartalom jóval megnehezítette a dolgunkat, de úgy vagyok vele, hogy ha ezt megcsináltam, akkor a többi már könnyebb lesz.

Már a verseny előtti napokon elindult a háborgás (többen is azt mondták, hogy nem indulnak ilyen körülmények között), ugyanis nem zárták le az útvonalat, egyedül a főtér volt lezárva, ahol mi futottunk. A M és a FM nagyon nehéz és veszélyes körülmények között zajlott. Járdán kellett futni, vagy az úton. Volt benne lépcső (egyszer le, egyszer fel), macskaköves szerpentin, vasútátkelés 2x és földúton való futás, ami valójában dagonyázást jelentett és stop is volt jó pár. Szintkülönbség is volt benne bőven. És a hab a tortán mindemellett az eső volt, ami végig esett. Kalapemelés azoknak, akik ilyen körülmények között megcsinálták.

Verseny után nem adtak érmet. Azt mondták az éremosztás 3-kor lesz, mert meg kell várni a maratonistákat is. Így mi hazajöttünk, mert csurom vizesen nem állhattunk ott még 4 órát. Háromra visszamentünk, de már majdnem minden össze volt szedve. Egyik rendezőtől megtudtam, hogy a polgármesteri hivatalban lesz a díjosztás. Elindultunk az épület felé, de akkora volt a tömeg, hogy csak az ajtóban kaptunk helyet és már a vége felé járt a dolog, mert megkezdték hamarabb. Kiosztották az első, második, harmadik helynek járó díjakat minden számban korcsoportonként és véget ért a ceremónia. Szétszéledt a tömeg. Így mi is eljöttünk oklevél és érem nélkül. Azóta eltelt 2 nap, több helyen érdeklődtem (weboldalon, Facebookon, e-mailben), választ nem kaptam. Szóval még fogalmam sincs arról, hogy hogyan és hol tudom átvenni az érmet és az oklevelet. Próbálom nem szívre venni ezt a kritikán aluli szervezést de elég nehéz.

Ami a mezőnyt illeti, nagyon színvonalas volt. Kemény leckét kaptam :) Jó volt másokkal futni. Start előtt volt olyan, aki ismeretlenül is kezet fogott velem és jó futást kívánt. Jó érzés volt :)

Kitűztem a következő célt és van egy kerek évem, hogy felkészüljek rá.

1 megjegyzés:

  1. ne haragudj, most értem csak ide. :(
    sajnalom, hogy ilyen kaoszosra sikerült az elsö versenyed, eleg amatörnek tünik ez a szervezés. :(((
    A legközelebbi remeljük jobb lesz, de legalabb most atestel a tüzkeresztségen! :)

    VálaszTörlés